Bodor Pál : Az olvasás ihlete In Stock Now

Rövid ​ideje élek Magyarországon. Legmegrendítőbb élményem itt: a zsúfolt könyvesbolt. Aki Erdélyből érkezett, érti.
Kötetem első része tehát – ezért is – a mohó olvasás megrostált naplója.
Magyarországi följegyzéseim jobbára teljesen függetlenek az olvasott szerzők személyes, testi mivoltától, arcától: többségüket személyesen mindmáig nem ismerem. Fogalmam sem volt, hová sorolja őket a szóbeli irodalomkritika, s így, ha akartam volna, sem tisztelhettem a hallgatólagos értékrendet. Nem tudtam s szerencsére jórészt ma sem tudom, nem is akarom, hogy kiről milyen irodalmi vagy nem irodalmi szóbeszéd kering, s művétől függetlenül kit miért gyűlölnek-szeretnek.
Az őshonos olvasót talán sokkolja a kintebbről érkezett szerző fölfokozott, empátiás irodalmi öröme. Magyarországon mintha már nem volna olyan fontos az irodalom. S aki – őshonos – ma itt beleérző elmélyültséggel ír kritikát, az biztosan önzetlen tehetség. Én azonban sem önzetlen, sem kritikus nem vagyok. Önző örömmel írtam. S ami sajátosat az olvasó fölfedez soraimban, az nem az enyém. Magammal hoztam. Onnan, ahol a lenni vagy nem lenni majdnem így szól: olvasni vagy nem olvasni. Magyarul.
Nem önzetlen kritikusként, önző íróként olvasok. Ez műhelymunkámnak legalább a fele.
Könyvem második részébe, háttérként és tájékoztatásul az előzményekről, romániai évtizedeim irodalmi naplójából válogattam-tömörítettem. Erről teljesebb képet az 1982-ben lezárt, Szélmalomjáték című kötetemben állítottam össze.
Bodor Pál