Bálint Tibor novellahősei közt kevés a hős, annál több az elesettségében vagy éppen gőgjében, gonosz megátalkodottságában szánnivaló figura. Szánnivalók ők, mert reménységük s erejük fogytán botorkálnak a rögös utakon, s szánnivalók amazok, a gonoszak is, mert vaksággal megvertek és gátlástalansággal, s a lelkiismeret szavát nem iserik. S a hősei, azok is milyenek! milyenek lehetnek ebben a dosztojevszkijivel rokon panoptikumban… A kiszolgáltatottság teszi őket azzá s a szenvedés, ami elől kitérniük nincs mód, s így lesznek ők – nem mindig örömest, ám felemelt fővel vállalva sorsukat – lélekben erősekké. Mert hisz ők az igazi erősök – emeli ki s fordítja felénk őket Bálint Tibor szürke tömegéből az emberi sorsoknak –, ők azok, akikre felnézve élni és hinni érdemes.