Őszintén bevallom, felkérésre életrajzot még nem írtam. Nem is tudom, mit kellene írni, hogy megmutassam magam. A világ legelhagyatottabb magyar népcsoportjának vagyok a sarja. Csángómagyar ember. Tizenötödször nyílnak már a tavaszi rügyek, amióta véglegesen Budapesten ragadtam. Azzá lettem hivatalosan is, aminek születtem. Magyar vagyok. Ebben a kirekesztő világban végtelen büszkeséget érzek, és hálát adok mindazoknak, akik segítettek a tényleges fizikai megmaradásomban.
1943 tavaszán – az anyám úgy tudta, hogy babvetéskor –, május 9-én lett velem gazdagabb zsúpfödeles palotánk. Fájó visszagondolni arra a nincstelen háborús világra, amikor belebőgtem a pirkadó hajnalba. Apám éppen az ogyesszai nádasban tetvekkel rágatta magát. Azt mondták neki, hogy a hazáját védi. Megszökve, gyalog jött haza a Bákó megyei Somoskára. A négy elemit Somoskán végeztem magyarul.
A negyedik osztályt csak feléig, majd románul, mert a szűkmarkú Román Kommunista Párt beszüntette a csángók magyar nyelvű oktatását. Az öt-hét osztályt Klézsén jártam, mert a szülőfalumban nem volt második ciklus.
A hetedik elemi után Székelyudvarhelyre kerültem. Hat évi küzdelem, kemény felkészülés után, tanítói diplomával jöttem a Szeret mentére. Hét évig taníthattam, majd beborult fölöttem az ég. El kellett hagynom a pályát. A szekusok azt mondták, „pályatévesztett vagyok”. Pár évig a bákói színháznál tébláboltam, aztán visszamentem a tanügybe. De csak két hétig élvezhettem a pedagógus státust. Iasiban elvégeztem a mozdonyvezetési kurzust. Diesel masztodonokat vezettem az ország acélsínjein, az aranyos Beszterce gyémántcsillogású vizének szomszédságában, meg a veszedelmes, bivalylassúságú Szeret mentén futottam versenyt a széllel. Szabadidőmben átugrottam a Kárpátokon erdélyi magyar szóra. Ilyenkor dühöngtek örömükben a belügyes elvtársak. Munkához juttattam őket, fitogtatták hazafi mivoltukat.
1990 decembere óta világot látó útra léptem. Budapesten hallgatom a csángóföldi híreket. Néhány faluban ismét sikerült – több évi küzdelem után – bevezetni a magyar anyanyelvű oktatás legelementárisabb formáját. Azt hiszem nem volt hiábavaló az életem…