Az író vallja könyvéről:
„Ez nem könyv, hanem lelet. Öt esztendő betegségeinek munkája. Egyetlen kötelességem van, és semmivel sem több: közölni, hogyan látom most, immáron egy drámai, s a megváltozott világból a legkülönösebb reakciókat kiváltó helyzet után (helyzetben?) azt, amiről eleddig egy tucat könyvvel, vagy ezer írással s egy patentírozott, a nyilvánosság előtt zajló, látványos életformával vallottam. Az emlékezés: ítélkezés. Érthetően az került a könyvbe, amit a memória a legerőszakosabban belekényszerített: tehát amit érvényesnek, kihívásnak, bocsánatkérésnek vagy rekviemnek ítélt. Nézzük a ciklusokat. Először hajdani filoszságomat akartam szemléltetni; no, mit szóltok hozzá, bölcs és unalmas mélylelkek, győzném még? Egy másik ciklus Déry Tiborról szóló emlékeimet és elmélkedéseimet foglalja össze. Portrékat, tájképeket is rajzoltam, a betegség és gyógyulás, a visszaesés kisebb-nagyobb üzeneteit. Az utolsó ciklus, elismerem, a korábbiaknál is szokatlanabb. Néhány interjú. Jó műfaj ez, nagy a szabadsága és gazdag a fegyverzete: pompás lehetőség az áttétel nélküli beszédre, a szókimondásra, az oratio recta harsogására. Itt szinte még jobban szemléltethettem valóságlátásom kronológiáját, mint a kötet legnagyobb részét megtöltő elmélkedésekben, önéletrajzi töredékekben, kínos vagy jobb kedvű, önáltató pillanatokat rögzítő visszaemlékezésekben,szelíd hadüzenetekben.”