A huszadik század magyar irodalmának költőgéniusza, Ady Endre (1877-1919) az újságírásban is jeleskedett, kisprózaíró tehetsége pedig a bátor kísérletezők közé emeli. Merész újító szelleme az elkoptatott tárcanovellasémák fölé kerekedve megteremti azt a rövid, tömör, néhe fojtottan szatirikus, máskor líraian fájdalmas hangulatú vagy csendes tragédiába forduló novellatípust, mely majd Nagy Lajos, Bíró Lajos, Gelléri Andor Endre, Örkény István, Hajnóczy Péter prózájában csúcsosodik ki. Ady rendkívüli érzékkel ábrázolja az emberi lélek mélyéről előtörő, racionálisan gyakran magyarázhatatlan indulatokat és szenvedélyeket, de figurái mindig és mindenhol pontosan körülhatárolt társadalmi háttérrel rendelkeznek. Történetei így sohasem fikcionált közegben lebegnek, de izzásuk és visszafojtott szenvedélyességük megakadályozza, hogy lesüllyedjenek a hétköznapi valóság naturalisztikus mocsarába. Kötetünk novelláit azokból az írásokból válogattuk melyek az utolsó évek gyűjtemények köteteiben nem jelentek meg.